Alapadatok

Name: Tomb of Gül Baba
Type: Sights / historical garden
Settlement: Budapest
Address: 1023 Budapest, Mecset utca 14.

Description

Gül Baba, a Rózsák atyja, bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg. Tiszteletére díszes temetést rendeztek, amelyen maga I. Szulejmán szultán is részt vett, sőt, a legenda szerint beállt a koporsóvivők közé is. A Gül Baba sírja fölé emelt türbét 1543 és 1548 között építtette Mehmed Jahjapasazáde, a 3. budai pasa. A hely azóta is az iszlám vallásúak zarándokhelye, török turisták rendszeres úticélja. Az épület gondosan épített kőzsámolyon áll, nyolcszög alaprajzú, kupolával fedett. Kváderkőből épült, külső homlokzata egyszerű, minden oldalát faltükrök tagolják, minden másodikon ablak nyílik. Bejárata a keleti oldalon van. A bejárat nyíláskeretét mészkő hasábok alkotják, félkörívesen záródnak, eredetileg viszont szamárhátíves volt. Belső falát alaktalan homokkőből rakták, egyetlen építészeti dísze egy téglából készült szamárhátív-sor volt. Félgömb kupola zárja le, melyet csegelyek tartanak. Padozata simára gyalult deszkával van fedve, melyen turbánnal díszített nagy fakoporsó áll. 1912-ben pótolták az eredetit.

Detailed information

Phone:+3613260062
Email:gulbabaturbe.budapest@museum.hu
Webpage:www.btm.hu/fooldal/front.htm
Opening period:January 1. - December 31.
Opening hours:Tue-Sun: 10.00-18.00
Door money:free
Wheelchair accessible:yes
Architectural style:Ottoman

Location

Reviews and ratings

Other nearby tourist destinations

Frankel Leó utca 25-29.

Building of the Király Fürdő

secular public building
Fő utca 84.

Parliament

secular public building
Kossuth Lajos tér 1-3.

Kossuth tér, Budapest - kiemelt nemzeti emlékhely

memorial place, national memorial
Kossuth tér

Néprajzi Múzeum épülete

fortress, castle, palace, mansion
Kossuth Lajos tér 12.

Szilágyi Dezső Square Reformed Church

memorial place, historic memorial
Szilágyi Dezső tér 3.

St. George Residence

secular public building
Fortuna utca 4.

Holy Trinity statue

public square statue
Szentháromság tér

Russwurm Confectionery

private house
Szentháromság tér 7.